Impressziók

Fekszem a kert hűvösében. Körülöttem kövér árnyékliliomok terpeszkednek A trombitafolyondár szövevényében apró fészek . A virágok tobzódnak, nagy a meleg, sok az eső. “ Énidő ”. Kényszer, nem választott. Nézem az ég végtelen, mindig megnyugtató kékjét. Néha beúszik egy - egy apró, fehér, fodros “alsószoknya”. Mókás. A napokban hallgattam egy ismeretlen zenét. Estas Tonne -“ Internal Flight” . Szenvedély, titok, varázslat. Azóta vibrál bennem. Hiányzik a csend, a belső békesség.
Jógalégzés? Talán. Segíteni szokott. Savasana.
-Hahó! - “hullapóz”!- megborzongok, de kinyújtózom,lélegzem. Elképzelem magam hullámzó energiaként.
- Az Istennek van humora,....nem gondolod?

Beszív, megtart...kifúj.

Feltöltődöm a bokrok, fák energiájával, kivirágzik a testem. Vajon ők tudnak az enyémmel mit kezdeni?
- Nem vagy te még azon a szinten! - alkalmatlankodik megint az előző hang.
-Ha már nem nyugszol, adok neked nevet, úgy személyesebb, hisz, csak “amolyan” egója mindenkinek van, nem igaz? Te nem egy tucat vagy hanem az enyém. Akarod?
Hullámozni kezd egy vörös vonal.Lassan átfordul zöldbe, kékbe, sárgába, majd lüktetve rajzolja a betűket. Csak össze kell raknom.
- Most alkalmatlan vagy bármire, pláne a “segítésre”!
- Hogyan is gondolod, a te korodban, a te energiáddal?
- Üdv.: Klára!
- Szóval Klára? Nem tetszett volna, hogy én válasszak?!
Vigyorog és sodorja villámgyorsan a képeket, mint gyerekkorom nagy csodája a zoetróp.

Beszív, megtart... kifúj.

- Tudnotok kell lecsendesíteni!- hallom Zsuzsát a pszichiátert.
Ott ülök Budán abban a hihetetlenül gyönyörű, kerttel körülvett, csendes épületben. Kinyitom a fél szemem. Nem ér csalni! Nem csalok, csak egyszerűen figyelek. Milyen, amikor mások “elindulnak befelé”. Látok -e mást, mint lehunyt szemhéjakat, mozdulatlanná vált vonásokat? Zsuzsa tekintetébe botlom, kérdőn néz rám. A végén még lemaradok a saját találkozásomról. Lélegzem. Pihenőhely, átjáró, út, talán inkább kanyargó ösvény, gyönyörű fehér, és ott jön Ő...a tigrisem.
- Müller Péter szerint nem is így kell meditálni! Nem emlékszel! A szem nyitva. Lassan billegsz balra, majd jobbra ...és figyelsz! Amikor a függőlegesen átlendülsz, figyeld az érzést!
- Amire fókuszálsz lassan eltűnik, és ...leáll a légzésed!
- Rémülj meg ! Rémülj meg! - harsogja
- Megfulladsz! Azt tanultad az élethez levegő kell! Hi-Hi!!!!!!!!!!!!!!! - hirtelen kinyitom a szemem , a képek szappanbuborékként pattannak szét .
- Csend Klára!-
A kiáltást tompán verik vissza a falon kúszó vadszőlőlevelek. Egy rigó hirtelen kiröppen rejtekéből .

Beszív,megtart...kifúj.

Már alig vártam, hogy megálljon az autó a ház előtt. Elfáradtam a hosszú utazásban, ma a fájdalom is elviselhetetlenebb.Nem nyitja ki a kocsi ajtaját, nem nézi ahogy kivánszorgok, csak csendesen átnyújtja a kezelés árát. Elindulok a régi kőlépcsőn felfelé. Megnyomom a csengőt és várok. Kisvártatva kellemes női hang szól a kaputelefonba. Töri a magyart ,de érthető. Lenyomom a kilincset, belépek a kertbe. Egy öreg tuskón feketerigó gubbaszt....
- Korábban találkoztunk már ebben az alakban!- éled újra.
- ?
- Emlékszel?
- Nem.
- Júlia.
- Pearl tanítvány.
Pearl azt mondja : ” Ugorj a “résbe”! De amíg nem jöttél vissza nem tudod, hogy “OTT vagy.”És ez valóban így van. Sokszor történik, hogy belealszom. Az ugrás pillanata elvész, mindig elvész. Hiszen ez nem tudatos álmodás.( Tholey) Megérintem a mellkasom.A nyakláncomba beleakad a kezem. Moldavit. Gyönyörű. A fény felé tartva csodásan, zölden “világít”. Régen vettem egyet magamnak. Titkolózva szétnézett a kőárus és közölte, ne hordjam nyíltan, nem jó ómen. Nem tisztítottam meg. Boldog voltam. Három közül választottam ki, vagy választott engem. Feltettem a nyakamba és amikor a templom elé értem, megborult a kövezet, hullámozni kezdett. Te jó ég, mi ez?! Hallottam erős energiájú,...nem hittem el. Szoktuk egymást nem vettem le. Aztán évekkel később elajándékoztam. Örömet szerettem volna szerezni vele. Az új “gazdánál “eltört. Fájt. Úgy éreztem, mintha a kutyámat adtam volna oda. Kaptam egy másikat amikor eljött az ideje. Az új sokáig nem engedett közel.Hűvös volt és kimért. Most is a nyakamban hordom.Már régóta segít, de másként, mint az első.

Beszív ,megtart ... kifúj.

Félre a gondolatokkal! Lassul a légzésem, befelé megyek.A nyugalom kellemes, hűvös igenlése szétárad bennem. Csend van kívül és belül.
- Miért rohantál félmeztelen a vízbe?
-Nyakadban a kagylólánc minden mozdulásodnál,összekoccant ,mint nevető gyerekek apró fogai...
- ...hány éve is ennek? Harminc?
- Pedig te félsz a víztől ?!
- Nem is félsz irtózol!
- Négy voltál talán, a gyógyfürdő vizében le - föl úszni kellett, félhomály mindenütt, nyitás előtti csend, a medence vizéről visszaverődő fény hullámzott a falakon....
-le és fel és le és fel...mi lesz ha valaki .....megfogja...a lábad...és lehúúúúúúúúz!
Látom magam apró gyerekként. Anya gyógytornázik. Nekünk megengedték, hogy addig a medencében töltsük az időt. Véznák voltunk, jót tesz, gondolták. Nem tett jót, nekem nem. Félek a víztől azóta is, bár megtanultam úszni.

Beszív ,megtart ...kifúj.

Nem megy. Pereg a film. Bulgáriába utaztunk egy hétre. Régi rozzant faházban aludtunk.A tenger gyönyörű, a többi nem számított. Akkor,nem . Monokini. Már két gyerekem volt, meg feszes napbarnított testem. Nyakamban kagylóból fűzött lánc. Vizes bőrömön csillogott a parti homok, a szél a tenger felől fújt, nem szégyelltem a mellem, boldog voltam, hogy nőnek születtem.

Beszív , megtart ...kifúj.

Most van. A kert, a nyugalom, a zene idebent, ”Internal Flight - belső légijárat. Kell a nyugalom, gyógyulni kell.

Beszív ,megtart....kifúj.

- Nem tudod ,úgysem tudod, nem engedem!

Beszív,megtart...kifúj.
Beszív ,megtart...kifúj.
Beszív ,megtart...kifúj.
Távolodok, merülök, lebegek. Nyugalom, csend.
Semmihez sem fogható CSEND.
“A SEMMI ...

...ágán ül szívem
kis teste ,hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden
s nézik ,nézik a csillagok...”

- Klára?
- Igen,itt vagyok..............